
Kihagyhatatlan a szuperételek fogyasztása

Reggeli, ebéd és vacsora, ez a három olyan főétkezés, amelyekre érdemes nagy hangsúlyt fektetni. Törekedjünk arra, hogy ne csak bekapjunk valamit, hanem amit megeszünk az a szuperételek közé sorolható legyen. Ehhez azonban nagy figyelemmel kell lennünk az összetevőket illetően. Szerencsére a digitális világban, az internet segítséget tud nyújtani.
Mindössze pár kattintás az egész és máris olyan receptek valamint alapanyagok tárulhatnak elénk, amelyek minden elképzelésünknek megfelelnek. A szuperételek nemcsak táplálóak, de ugyanakkor finomak is lehetnek. Egyik fő összetevőjük között szerepelhet a chia mag. Ennek sajátossága, hogy sülve és főve is megtartja a tápanyagait, így bármilyen formában elkészíthető.
Semleges íze miatt, mind sós, mind édes ételek alapját egyaránt adhatja. Érdemes a szuperételek rendszeres fogyasztása mellett letenni a voksot, hiszen nagyon hamar érezhetővé válik a hatásuk, főként olyankor, ha még előtte nem nagyon adtunk az egészséges táplálkozásra. Alakítsuk át ennek megfelelően az életünket!

Az IBS tüneteit komolyan kell venni
Ezeket is érdemes megnézni

Ügyvédi munkadíjak a feladat mértékével arányosan!
2015-03-05
Kombucha készítményekkel a jó bélműködésért
2014-09-03