
Adó 1 százalék a tumoros betegekért

A tumoros megbetegedések elleni harc rendkívül fontos, és elsősorban összefogással lehetséges sikeresen felvenni vele a küzdelmet. Amennyiben Ön adó 1 százalék részéről úgy nyilatkozik, hogy azt a Daganatos.hu alapítvány részére ajánlaná fel, akkor azzal több száz szomorú sorsú rákos beteg gyermeknek nyújthat támogatást, hiszen az alapítványnak a legnagyobb bevételi forrása az adó 1 százalék adományokból folyik be, amelyet maradéktalanul a daganatos kiskorúak megsegítésére használ fel.
A szervezet egyebek mellett nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre és a kezelési eljárások fejlesztésére, azonban a jótékony adományoknak a legnagyobb hányadát a beteg gyermekek és családjaik közvetlen anyagi támogatására fordítja. Az alapítvány egyébként teljes mértékben nonprofit jellegű, senkinek semmiféle bevétele nem származik belőle, tagjai egyszerűen csak olyan jóakaratú emberek, mint azok, akik felajánlják az adó 1 százalék részüket. Ehhez egyébként mindössze évente egyszer egy nyilatkozatot kell kitölteni és aláírni.
Ezeket is érdemes megnézni

Az arany gyűrűk hatalmas kínálatban vannak jelen
2017-12-04
Amit a klienseknek a szerszámbolt tartogat
2017-02-20