
A gyerekülés használata lényeges

Ha szeretne kiruccanni a hétvégére a családdal, akkor bizonyára a gyerekeket is szeretné magával vinni. Ha még túl fiatal valamelyik utód, akkor a gyerekülés használata elkerülhetetlen, mivel csak így lehet biztonságosan autóba ültetni. Mindenképpen fontos megemlíteni, hogy fiatal gyermek az autóban csak erre kialakított ülésben utazhat, a biztonsági öv jellege miatt.
A biztonsági autósülés rögzítéséhez fontos a gépjármű három- vagy kétpontos biztonsági öve, amit minden esetben a gyereküléssel együtt, megfelelő módon kell használni. Ezen kívül, figyelembe kell még venni, hogy az autósüléseket mindenekelőtt a menetiránynak megegyező ülésekre kell bekötni, a biztonság megtartása miatt. Csak abban az esetben utazhatnak oldalt, illetve háttal található ülésen, ha másképpen nem lehet megoldani, mivel ez nem olyan biztonságos. Amennyiben három vagy kétpontos biztonsági öv már nem áll rendelkezésre, akkor az utazás nem lesz biztonságos, még a legjobb gyereküléssel sem, ezért mindig olyan autót válasszunk, amelyikben megtalálhatók a szükséges eszközök.
Ezeket is érdemes megnézni

Callanetics órák a Mozgásstúdió jóvoltából
2014-11-13
Felkapott lett a szerver vásárlás is
2017-07-13