
Vége a didergésnek, válasszuk az infrapanelt!

Korszerűbb technológiák rendszeresen jelennek meg. Ami a fűtési technológiákat illeti, a hagyományos módszer óta, számos variáció áll a rendelkezésünkre. Az infrapanel rendkívül vékony, meleget biztosító felület. Lakásunk stílusát kevésbé borítja fel vagy zavarja meg, ugyanis szinte észrevehetetlen. Tetszés szerint gyorsan és könnyen felhelyezhető a falakra, de a mennyezetre is.
Rögzítése nem nevezhető bonyolultnak, hiszen fölakasztható, akár egy falkép, de egy mozgatható tartóba is belerakhatjuk, így abba a szobába vihetjük magunkkal, ahol éppen tartózkodni szeretnénk. Az infrapanel esetében nem szükséges órákat várni arra, hogy felmelegedjünk, ugyanis segítségével nagyon hamar átmelegszik a szoba.
Működtetésének kivitelezése sem nehéz, konnektorba nyomhatjuk a villás dugóját, vagy pedig termosztáttal kontrollálhatjuk. Lehet, hogy nem gondolnánk, de az egészségünkre is jótékony hatást fejt ki. Serkenti a vérkeringést, mellette pedig azokon is segít, akik ízületi gyulladással küzdenek. Az infrapanel az egész családra vigyáz!

DD Step minden évszakra

Szép is lehet a pálinkás üveg
Ezeket is érdemes megnézni

Ajándékba aktív hangfalak
2014-12-15
Környezettudatos bevásárlótáskák ajándékba
2019-09-26