Webáruház

Hatékony és energiatakarékos decentralizált hővisszanyerős szellőztető

Decentralizált hővisszanyerős szellőztető

Amikor egy, maximum két helyiség szellőztetését kell megoldani, akkor nem kell feltétlenül egy egész szellőztető rendszerben gondolkodni. A feladatot egy decentralizált hővisszanyerős szellőztető is el tudja látni, ami mindig egy külső falban kerül telepítésre, így nem lesz szükség légcsatornára és bonyolult hálózat megvalósítására.

A decentralizált hővisszanyerős szellőztető a friss levegőt egyenesen a szobába juttatja, ahonnan pedig ventilátor segítségével kiáramoltatja az elhasználódott légtömeget. A régi kerámiabetétes változatokat párban kellett használni, azonban a mai modern, ellenáramú verziók önmagukban is ellátják az áramoltatás feladatát, mindkét irányban.

A decentralizált hővisszanyerős szellőztető ezt két beépített ventilátorral oldja meg, valamint így a hőcserét is plusz eszközök nélkül valósítja meg, mert a kinti és benti hőmérsékletet fogja kiegyenlíteni egymást. Ezzel nemcsak a kiépítési, hanem az üzemeltetési költségek is minimalizálhatóak, ugyanis ez a legnagyobb hatékonyságot biztosító technológia.

Erre alapszik a 110m2 alapterületen alkalmazható Zehnder Comfoair Compact 155 berendezés is, ami lakások, kisebb családi házak esetén az egyik legjobb alternatívát jelenti. Fali és függesztett változatban is kapható, EC motoros ventilátorai egymástól függetlenül alkalmazhatóak. Ez különösen nyári estéken hasznos, ugyanis így a friss levegő melegítés nélkül juthat be a fülledt, meleg szobákba.

Továbbá, a Zehnder Comfoair Compact 155 beépített páratartalom érzékelővel is rendelkezik, aminek köszönhetően nemcsak a hőfokot, hanem a páramennyiség is szabályozható. A komfortérzet kialakításához ez is fontos szempont, ugyanis a túl alacsony és a túl magas nedvességtartalom is ronthat az oxigén-dús és szennyeződésektől mentes levegő nyújtotta érzeten.

Sőt, nemcsak a közérzetre lehet hatással, hanem egészségügyi kockázatai is vannak, ha kevés vagy sok vízgőz van a légtérben, ezért a Zehnder Comfoair Compact 155 kimondottan jó választást jelent akkor is, ha például valaki száraz köhögéstől szenved vagy megjelenik a penész a falakon.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás