
Beszélgetés az Árpád kódex szerkesztőjével

A történelem jeles alakjaitól rengeteg hasznos dolgot tanulhat a modern kor embere. Az olyan nagy jellemekről, mint amilyen a hős vezér, Árpád is volt, méltó módon kell megemlékeznünk. Az Árpád kódex című gyűjtemény nagyban hozzájárul a jeles férfiúról alkotott kép továbbgondolásához.
A magyarságnak, különösen ebben a vészterhes időszakban, szüksége van egy olyan példaképre, akinek erényei és elért eredményi utat mutatnak a sötétségen át. A 16 tanulmányt feldolgozó kötet Kozsdi Tamás szerkesztésében már a második ilyen jellegű alkotás, hiszen a rajongók korábban már megismerkedhettek a méltán népszerű Attila kódex című írással is.
Mondanunk sem kell, a 2018-ban megjelent tanulmány folytatása szintén sokat ígérő mű. Az Árpád kódex vitathatatlanul azokat az olvasókat célozza meg, akik a történelmi múlt tényszerű alapokon nyugvó regéit kedvelik, bár mindenkinek érdekes olvasmány, aki szeretné bővíteni a témában már meglévő tudását. Vásárlási igényét az Angyali Menedék kiadón keresztül valósíthatja meg.
Ezeket is érdemes megnézni

Kábel tévé csatornák, igények szerint
2014-12-21
Mire jó a virtuális szerver?
2014-02-28