Tegye fel a kezét, aki tudja, mit jelent a lízing!

nyomtatóbarát verzió

2010-08-26 20:39:30
Bookmark and Share
Kiss Rita

A Budapesti Corvinus Egyetem Tanárképző Központja és a Családi Kasszasikerek Program által végzett felmérés szerint a fenti felszólításra 160 középiskolás közül összesen tizenháromnak emelkedne a keze a magasba. Vagyis átlagosan egy 35 fős osztályban csak három tanuló tudja, hogy mit is jelent a kifejezés. Persze, mint a felmérésből kiderült, a többi pénzügyi alapfogalom sem teljesített nagyon fényesen, és ha azt nézzük, hogy még az előkelő első helyet elfoglaló "HUF" kifejezést is csak 87-en tudták megfejteni, akkor egy kicsit még szomorúbban hangzik a dolog.

Persze a probléma nem új keletű. A Magyar Nemzeti Bank 2006-ban közzétett jelentése szerint sem a 14-17 éves, sem a 18-30 éves korosztály nem kellőképpen tájékozott általában a pénzügyek kérdésében vagy konkrétan a saját pénzügyeik kérdésében. Elvileg fontosnak tartják ezeket az ismereteket, a gyakorlatban azonban nem fektetnek energiát a megszerzésükbe. Persze, ahogy a jelentés rámutat, a háttérben az is állhat, hogy nincsenek tisztában az alapvető pénzügyi fogalmakkal, ami megnehezíti a komplexebb ismeretek megszerzését.

2007-ben a Szonda Ipsos készített egy kutatást a felnőtt lakosság körében, melyből szintén az derült, hogy a fejlett pénzügyi kultúrájú országokhoz képest a magyarok sehol nem tartanak. A Figyelő készített egy összeállítást a bankvezetők véleményéről a kérdésben. Véleményük szerint a probléma gyökere, hogy a szocializmusban felnőttek nehezen értik meg a kapitalizmust és látják át a pénzpiacok működését. Egy javuló tendenciáról számoltak be, bár a mostani felmérés szerint nem túl sok előrelépés történt. Két-három év alatt nem lehet csodát várni, ha ekkora lemaradásról beszélünk. A mostani felmérésből kiderült, hogy csak a diákok 16%-a tudja pontosan, 7% pedig nagyjából az olyan pénzügyi fogalmak jelentését, mint a biztosítás, a THM, a betéti kamat, a lízing, a részvény, vagy a portfólió és a bankok feladatának meghatározása is nehézségekbe ütközött.

Hogyan lehetne változtatni a helyzeten? Kinek a feladata lenne a pénzügyi kultúra fejlesztése? A következő postokban ezeket a kérdéseket igyekszünk egy kicsit körbejárni, de természetesen örömmel veszünk minden kommentet, véleményt, tapasztalatot.


Kapcsolódó cikkek

Tegye fel a kezét, aki tudja, mit jelent a lízing!
Mit tegyünk baleset esetén?