Szolgáltatás

A napjainkban ismeretes filmművészet

Filmművészet
Filmművészet

Léteznek olyan emberek, akik filmeket néznek, olyanok is, akik szeretik őket, azonban olyanokból főleg sok van, akik rajonganak értük. Az első alkotások már a tizenkilencedik század legvégén létrejöttek, azonban a napjainkban ismert, modernizált filmművészet még éveket váratott magára. Eleinte csupán a mozgóképek rögzítésével próbálkoztak, amit jelentősen megkönnyített a Lumière fivérek által megalkotott kinematográf, mivel ez a szerkezet képes volt arra, hogy egyszerre rögzítsen és vetítsen mozgó képeket.

Eleinte csak némafilmek léteztek, amelyek már abban az időben is nagy sikert arattak a nézőközönség körében, azonban a hangosfilmek megjelenésével indult be igazán a modern filmművészet. 1904-ben egy biofon nevű készülék segítségével megszólalásra kerültek az alkotások, a digitális hangzás pedig 1922-ben került feltalálásra. Innentől számítható a napjainkban ismeretes filmművészet, amelynek terén évről évre hatalmas fejlődések történtek. Manapság a filmek készítését olyan szintre emelték, ami sokakat lenyűgöz.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás